Kozármislenyi Foci

Kozármislenyi Foci

Évről-évre, 1992-1993

2020. május 24. - Csak a Misleny

   Negyedik szezon a megye második vonalában. Ekkora már sikerült felzárkóznunk az élcsapatok mögé, és egész szép szezont sikerült futni. A Tamási-csoport csapatai a következők voltak: Villány, Mohácsi TE, Szederkény, Pécsvárad, Lánycsók, Egerág, Hidas, Véménd, Dunaszekcső, Sátorhely, Magyarbóly, Vokány, Lippó, Kásád, Szajk.

   A helyi újság tudósításai ismét kaotikusra sikerültek, a fordulók sorszámai sem egyeztek szerintem, és az első forduló eredményeit nem is ismertették, a második forduló eredményei jelentek meg először. A szezon első fele átlagos lett, a tavaszi félév viszont kiemelkedő.

   A tabellák alapján kiszámítható, hogy ez első és a negyedik fordulót sikerrel vettük, mind a négy megszerezhető pontot begyűjtöttük. Ezeken nyolc gólt lőttünk és hármat kaptunk.

1. forduló ?

2. forduló Kozármisleny-Hidas 2-1

3. forduló Kozármisleny-Szederkény 0-0

4. forduló ?

   1992. szeptember 5-én megjelent a Dunántúli Naplóban az alábbi hír: 

vemend.JPG

    Az akkori tudósításokra jellemző, hogy mégsem lépett vissza a Véménd, és a következő fordulóban rögtön ellenünk értek el egy bravúros döntetlent.

5. forduló Kozármisleny-Véménd 0-0

6. forduló Sátorhely-Kozármisleny 1-1

7. forduló Kozármisleny-Dunaszekcső 2-0

8. forduló Pécsvárad-Kozármisleny 3-2

9. forduló Kozármisleny-Lánycsók 0-1

   Ekkor csapatunknál edzőváltás történt, de nem leváltás volt az oka, hanem előrelépés:

1992_10_19.JPG

10. forduló Szajk-Kozármisleny 0-2

11. forduló Kozármisleny-Mohácsi TE 1-2

Állás: 1. Villány 22 pont 2. Mohácsi TE 20 pont 3. Pécsvárad 16 pont

12. forduló Egerág-Kozármisleny 0-0   

12.JPG

13. forduló Kozármisleny-Kásád 2-0 Mohácsi TE-Villány 2-0

14. forduló Lippó-Kozármisleny 0-5

15. forduló Kozármisleny-Villány 0-2

   Az őszi félév végén a középmezőnyhöz tartoztunk. 

15.JPG

   A tavaszt a Hidas elleni mérkőzéssel kezdtük, ebből is látszik, hogy a sorsolás is elég követhetetlen volt, mert ennek a mérkőzésnek csak a 17. fordulóban kellett volna következnie.

16. forduló Hidas-Kozármisleny 2-0

17. forduló Kozármisleny-Vokány 2-2

18. forduló Véménd-Kozármisleny 1-2

19. forduló Kozármisleny-Sátorhely 4-0

20. forduló Dunaszekcső-Kozármisleny 2-0

21. forduló Kozármisleny-Pécsvárad 0-0

22. forduló Lánycsók-Kozármisleny 0-2

22.JPG

23. forduló Kozármisleny-Szajk 9-0

   A 24. fordulóban a Mohácsi TE vendégei voltunk. A történelem ismételte önmagát, és úgy ahogy 1990-ben Mislenyben dőlt el, hogy a Vajszló nem lehet bajnok, most Mohácson sikerült hasonló forgatókönyvet produkálnunk. Igaz még öt forduló volt vissza az évadból, de a Villány annyira kiemelkedett a mezőnyből, hogy csoda kellett volna ahhoz, hogy ne nyerje meg hátralévő mérkőzéseit. A forduló előtt a Mohács 42 ponttal vezetett 1 ponttal a Villány előtt. 

24. forduló Mohácsi TE-Kozármisleny 1-3

25. forduló Kozármisleny-Egerág 3-2

   A 25. forduló eredményei június 4-én jelentek meg a helyi sajtóban. A következő tudósításra június 16-ig kellett várni. Amint a bevezetőben említettem, hogy kaotikusak voltak a beszámolók, most hatványozottan igaz lett, mert ekkor már a 28. forduló eredményeit ismertették. 

26. forduló ?

27. forduló ?

28. forduló Kásád-Kozármisleny 0-4 Villány-Mohácsi TE 4-1 (Itt dőlt el végleg a bajnoki cím.)

29. forduló ?

30. forduló ?

   A kaotikus állapotok továbbra is fennálltak, mert a 28. forduló eredményei után semmi nem jelent meg a bajnokságról. A végeredményt a 2019. decemberében elhunyt dr. Bödő László könyvében leltem fel (A Baranya megyei labdarúgás története 1900-2000). A gólarány itt sem egyezett.

30_1.JPG

   Az utolsó két tabella alapján kiszámolható, hogy a négy hiányzó mérkőzés mérlege 2 győzelem és 2 vereség. 11 gólt lőttünk és 9-et kaptunk.

   Mérkőzéseink 70%-án szereztünk pontot. Átlagban 2,17 gólt lőttünk és 1,07-et kaptunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://kozarmislenyifoci.blog.hu/api/trackback/id/tr10015643124

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása