Kozármislenyi Foci

Kozármislenyi Foci

Évről-évre, 1989-1990

2020. április 14. - Csak a Misleny

    Évről-évre. Ez lesz az új sorozat címe. Itt a Megyei II. osztályba jutástól minden egyes évet kielemzek. A sorozat első része az első Megye II-ben eltöltött szezonunkat eleveníti fel. Sajnos a Dunántúli Napló elég hiányos volt, a Czibulka-csoport történéseivel alig foglalkozott (bezzeg a Tamási-csoportot gyönyörűen végigtudósították). Na de nézzük, mi maradt fenn az utókornak...

   Csapatunk az 1989-90-re kiírt Pécsi Városkörnyéki bajnokság megnyerése után a Megyei II. osztály Czibulka-csoportjába kapott besorolást. A régi beosztás szerinti nyugati csoportot jelentette. Ennek köszönhetően a hagyományos értelemben vett szomszédvári rangadóink nem voltak. Csoportunkban az alábbi együttesek szerepeltek: Görcsöny, Hobol, Szentegát, Bogádmindszent, Vajszló, Baksa, Orfű, Baranyahídvég, Gödre, Kisvaszar, Kővágószőlős, Somogyapáti, Kétújfalu. 

   1989.08.30-i újság számolt be a bajnokság első fordulójáról. Sorsolás szerint Somogyapátiban vizitáltunk. Első mérkőzésünkön rögtön az első pontszerzés is összejött. Az első félidő végén 1-1 volt az állás, ami a mérkőzés végig nem változott. 

  Szeptember közepéig elég biztatóan szerepeltek a fiúk. A megjelent eredmények a következők voltak:

Kozármisleny-Baksa 1-1, Kővágószőlős-Kozármisleny 1-3, Kozármisleny-Baranyahídvég 1-0.

  Október 11-ig semmi hír nem jelent meg erről a csoportról. Ekkor bajnokság 8. fordulójáról érkezett tudósítás, majd utána 9 és a 10-ik forduló eredményei jelentek meg. Ezek a következők voltak: Vajszló-Kozármisleny 2-1, Szentegát-Kozármisleny 3-0. A 9. forduló után így állt a tabella:

9_fordulo.JPG

   A 10. fordulóban Kozármisleny-Kisvaszar mérkőzést rendeztek. Itt 0-0 lett a végeredmény. A 10. forduló után így álltunk:

10_fordulo.JPG

  Ismét szünetelt a tudósítás. Az őszi szezonzárásról is csak egy tabella jelent meg:

13_fordulo.JPG

   A megjelent tabellák alapján a zárás nem sikerült valami fényesen. Három mérkőzésen egy döntetlen, két verség, négy rúgott és 12 kapott gólunk volt. A 10. forduló után még mi kaptuk a legkevesebb gólt holtversenyben a Szentegáttal! 

  A tavaszi szezonról még kevesebb beszámoló érkezett, mint az ősziről! Egészen április 28-ig kellett várni az első beszámolóról. Ekkor is csak egy tabella jelent meg:

19_fordulo.JPG

   A tabellák alapján látszik, hogy az őszi záróformát sikerült átmentenünk tavaszra is! 5 vereség sorozatban, mindössze 4 rúgott gólra 13 kapott jött össze. A szezon elején megjelent eredmények alapján a Somogyapáti, Baksa, Kővágószőlős, Baranyahídvég négyes alaposan visszavágott a szezon elejei pontveszteségeikért. 

   Ezután ismét csönd következett. Május 29-én jelent meg a következő eredményünk. Kozármisleny-Hobol 3-1. De csak ezek után jött a csavar a történetben! 

   A június 2-án a bajnokság utolsó előtti fordulójának eredményei jelentek meg. Ekkor a vajszlói együttes érkezett vendégségbe. A forduló előtt a tabellán első helyén a Görcsöny állt 53 pont megszerzésével. A második helyen szorosan mögötte a Vajszló következett 51 ponttal. Fiaink bravúros eredményt elérve 1-1-re végeztek a második helyezett ellen. Közben a Görcsöny fektette két vállra a kétújfalui fiúkat (5-1). A döntetlennel gyakorlatilag mi lettünk a mérleg nyelve, és döntöttük el a bajnoki cím sorsát.

   A végeredmény az alábbiak szerint alakult: 

26_fordulojpg.JPG

 

A szezonról összességében elmondható, hogy jó kezdés után erős visszaesés következett a végén egy "hősies" hajrával. Újonc csapatként nem lehetett szégyenkezni valónk.

   Átlagban 1,65 gólt lőttünk mérkőzésenként és 2,08 gólt kaptunk. A bajnoki mérkőzéseink 53,85%-án szereztünk pontot. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kozarmislenyifoci.blog.hu/api/trackback/id/tr7315612938

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása