Kozármislenyi Foci

Kozármislenyi Foci

Emlékezetes mérkőzések 2. rész, 1. fejezet

2020. március 26. - Csak a Misleny

    2002 tavaszán már elérhető közelségbe került a feljutás az NB III Dráva-csoportjába. Május 5-én 17 órás kezdéssel Bogádon vizitált csapatunk. Az első félidőben már a papírformának megfelelő 2-1-es vezetést szereztünk. A második félidőben viszont jött a "forgószél", és lehengerlő játékkal 7-3-as győzelmet ünnepelhettünk. Mivel a tabella második helyén álló Pécsvárad Hidason 2-1-re kikapott, így 5 pontra nőtt az előnyünk a tabella első helyén. 

     2002. június 9-én Egerágon vizitált, a már addigra bajnokcsapat. 400 néző, szép idő, és egy gyenge kezdés. Ekkora már 2-0-ra vezetett a hazai csapat. Aztán a második félidőre minden megváltozott, és láss csodát, 3-2 arányban a vendég csapat nyerte a találkozót! 

     2002. június 16-án Kozármislenyben zártuk a szezont, és a már biztos ezüstérmes Pécsvárad volt a vendégünk. 300 néző előtt és Kaszás emlékezetes góljával 3-2 arányban múltuk felül riválisunkat. Így magabiztosan 12 pont előnnyel nyertük meg a bajnokságot
misleny2001.jpg

    El is érkeztünk a csapat első NB3-as szezonjához! A vezetőedző Réfi Gábor helyett Tihanyvári László lett. Ez a váltás akkor a szurkolókat is meglepte egy kicsit. 

   Az első harmadosztályú mérkőzésünket 2002. augusztus 11-e vasárnap 17 órakor játszottuk Mislenyben a Bonyhád ellen. Az ellen a Bonyhád ellen, amely ekkor újonc volt a bajnokságban, igaz ők az NB II-es kiesésük miatt. A mérkőzés elején rögtön el is döntöttük a nyitott kérdéseket és 30 perc alatt 3-0-ás előnyre tettünk szert, amit a félidőig még eggyel megtoldottunk. A vége pedig 8-0 lett! Vezetőedzőnk így nyilatkozott a mérkőzésről: "Számomra is meglepő, hogy így sikerült a bemutatkozás, hiszen hat előkészületi mérkőzésből egyet sem nyertünk meg. Jól játszottunk, igaz, kedvezett nekünk, hogy a Bonyhád vonalban védekezett... Remélem, ez a nyolcas több nézőt is vonz majd a következő fordulókban kozármislenyi pályára". Igen, a nézőszám... 300 néző szerepelt a tudósításban, szerintem viszont még ennél is kevesebben voltak, ami nekem akkor nagy csalódást jelentett.

  Szép lassan csordogált a szezon, amíg el nem érkeztünk szeptember 1. vasárnapjához. Együttesünket Balatonfüredre szólította a sorsolás 16.30 órai kezdettel. Félidőbán már 5-0 arányban vezettet a Misleny, és a végén sikerült megismételni a nyitókör bravúrját, és ismét egy 8-0-ás siker szerepelt az eredményeink között! (Ekkoriban megjelent a Nemzeti Sportban(?) egy cikk, ami az NB-s osztályok végeredményeit összegezte, hogy melyik eredményből hány darab volt. Nos ebben a listában a 8-0-ás eredmény mellett egy 2-es szám szerepelt!) Az összképet egy kicsit árnyalja, hogy tavasszal csodák csodájára 2-3-as vendégsiker született a két csapat mislenyi mérkőzésén. 

      Számomra viszont a legemlékezetesebb mérkőzés csak ezután következet. 2003. április 27-ét írtunk ekkor, és a Dráva-csoport 23. fordulóját rendezték. Kozármisleny-Bóly rangadó következett a mislenyi pályán 16 órai kezdettel. A mérkőzés előtt a Bóly 6. helyen állt 20 mérkőzésen elért 32 pontjával, míg a hazai csapat a 9. helyet foglalat el 19 mérkőzésen szerzett 23 pontjával. A mérkőzést nagyon jól kezdtük, és úgy éreztük a nézőtéren, hogy a három pont sorsa is eldőlt. Ekkor 4-1 volt állás! Igen ám, de a Bóly nem így gondolta. A második félidő elején fel is jöttek 4-3-ra, és többször is az egyenlítésért támadtak (itt jegyezném, meg, hogy az egyik bólyi gól lesről született, pont vonalban álltam a kilépő csatárral). A következő gól viszont a hazai csapat lőtte. Innen már nem emlékszem a pontos forgató könyvre, de arra emlékszem, hogy a csereként beállított Bánfait a 85. perceben kiállították, és ha az emlékeim nem koptak meg túlságosan, akkor már emberhátrányban értük el következő találatunkat. Mindenesetre egy emlékezetes 10 gólos mérkőzésen 6-4-re múltuk felül a bólyi együtteset. Lauer Norbert egymaga 4-et vállalt a 6-ból!

    2005. szeptemberében 25-én Komlón volt jelenésünk. Egy nem túl látványos és szép mérkőzésen a félidőre gól és emberhátrányba is kerültünk. Hergenrődert már a mérkőzés 22. percében kiállították. A második félidő hajrájában viszont sikerült az egyenlítés, és így legalább egy pontot sikerült begyűjtenünk. Ez akkor azért is számított jó eredménynek, mert az őszi záráskor a Komló a második helyen állt, míg mi a hatodikon.

    2006. március 25-én szombaton 15 órai kezdéssel a Nagyatád csapata érkezett vendégségbe. Ekkor 1 ponttal voltunk a vendégcsapat előtt a 6. helyen. A mérkőzés első percében Hergenrőder volt eredményes, amit Fellai a 24. percben megduplázott. A félidő vége előtt a 44. percben Pammer révén a vendégcsapat szépített (2-1). Aztán a második félidőben javarészt kontra játékból el is döntöttük a mérkőzés sorsát. A 48. percben ismét Fellai köszönt be, majd Kanizsai a hatvanadikban, és végül Dalmi a 88. percben volt eredményes. A félidő végén ismét egy vendégtalálatot jegyezhettünk fel a 90. percben Pércsi révén, de nem hiszem, hogy kiugrottak volna örömükben a bőrükből egy 5-2-es zakó után.

    2006. május 13. Egy átlagosnak ígérkező bajnoki következet Mislenyben. Hetedik helyen álló csapatunk a 13. helyen álló Szekszárd együttesét fogatta. Fellai már a 7. percben megszerezte a vezetést, amit Berengyán a tizenhatodikban egalizált. A 23. percben ismét megszereztük a vezetést Lauer Norbert révén, az eredmény a félidőig már nem is változott. Aztán a második félidő elején jött a hidegzuhany és a 70. percben már a vendég csapatnál volt az előny (2-3), és egy ordító helyzetet is kihagytak a gól után. Ezután viszont 74. percben beindult a hazai henger. Előbb Kanizsai, majd Lauer 79., Farkas Bálint 80., Farkas Máté 84. percben volt eredményes és amolyan "aranycsapatos" eredményt abszolválva már 6-3 volt ide, és ennyi is maradt a lefújásig. Ez a mérkőzés egy olyan lökést adott a csapatnak, hogy egy hét múlva baján 5-1-es győzelmet arattunk. Két meccs 11 lőtt gól.

    A 2005-2006-os szezont végül a hetedik helyen zártuk. A sportszerűségi versenyben az 5. helyen végeztünk.

Folyt köv...

A bejegyzés trackback címe:

https://kozarmislenyifoci.blog.hu/api/trackback/id/tr6815560844

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása